Tanulságos esetek: gyógyszermérgezés
Azt valószínűleg minden szülő és nagyszülő tudja, hogy a gyógyszereket a gyerekektől biztonságosan el kell zárni. Életbevágóan fontos, hogy semmiféleképpen ne férhessenek hozzájuk.
Gyógyszermérgezéses esetek mégis történnek-szerencsére ritkán, és elsősorban nem tudatlanságból, hanem figyelmetlenségből következnek be. Vagy olyan helyzetekből, amelyekről álmunkban sem gondolnánk, hogy veszélyesek lehetnek.
Az a nagyszülő sem gondolta, hogy baj lehet a szokásos, biztonságosnak hitt helyen tárolt gyógyszeréből, akinek az unokája gyomormosásra és intenzív osztályos kezelésre szorult a nagyinál tett látogatás következményeként.
Ennek a nagyinak a táskája mindig rejtett kisunokája számára valami finomat, ami nevezetesen az alig két kalóriás, fehér, apró, nevében hangutánzót viselő keménycukorka volt. Amikor találkoztak, a nagyi elővette a dobozt, és megkínálta a kicsit. (Más kérdés, hogy ez a cukorka mit keres egy kisgyerek étrendjében, és nem is elsősorban cukorka mivolta, hanem félrenyelés szempontjából való veszélyessége miatt?)
Szóval az történt, hogy a kisunoka, egyedül maradva a nagyi táskájával, ezt a cukorkát kereste magának. Hiszen nem volt tiltott terület. Talált is valamit, ami nagyon hasonlatos volt hozzá, talán csak a csomagolása volt kicsit más.
És hogy mi akadt a kezébe? A nagyi vérnyomáscsökkentő gyógyszere, egyszerűen kinyitható kis üvegcséjében (nem tudom, van-e még ilyen csomagolás, vagy már csak gyermekbiztonsági zárral záródnak a dobozkák, de akkor még létezett…). És mivel a cukorkából mindig kaphatott, ha a mamánál volt, gondolta, kiszolgálja magát.
Szerencséje volt, hogy a nagyszülő rajtakapta őt, mert ha mindez felfedezetlenül történik, már csak a gyermek rosszullétét észlelték volna. És feltehetően fogalmuk sem lett volna arról, hogy mi okozza ezt.
Persze az orvosoknak is sokkal nehezebb dolguk lett volna a diagnózis felállításakor és a megfelelő, célzott kezelés megválasztásakor. Így viszont egyértelmű volt a helyzet, bár a nagyszülő nem tudta megmondani, mennyi gyógyszer hiányzott a fiolából.
Egyértelmű az eset üzenete:
GYÓGYSZERT MINDIG A GYEREKEK ELŐL ELZÁRVA, SZÁMUKRA ELÉRHETETLEN HELYEN TARTSUNK!
Az éjjeliszekrény, a kézitáska, a gyógyszertárolóvá átlényegült fagyisdoboz, a konyhaszekrény fiókja nem biztos, hogy ezek közé tartozik, veszélyes terep lehet.
Sajnos olyan is előfordul, hogy azért marad elöl a gyógyszer, hogy a felnőtt ne felejtse el azt rendszeresen bevenni.
Ne bízzunk abban, hogy ha egy kisgyereknek a lelkére kötjük, hogy az gyógyszer és veszélyes, ezért nem nyúlhat hozzá, akkor ő ezt biztosan be is fogja tartani. Ez náluk még nem feltétlenül visszatartó erő.
Azon túl, hogy mi odafigyelünk, hívjuk fel a nagyszülők figyelmét is rendszeresen erre!
Hiszen ők koruknál fogva jó eséllyel rendszeresen szednek gyógyszereket, akár többfélét is, és előfordulhat, hogy feledékenyebbek, figyelmetlenebbek, kevésbé körültekintőek, mint a fiatalok. Vagy egyszerűen csak nem válik automatizmussá náluk, hiszen nem élnek folyamatosan együtt egy kisgyerekkel, hanem az csak látogatóba érkezik hozzájuk.
(Fotó: Pixabay)