Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

csecsemő- és gyermekorvos, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, pár- és családterapeuta - A harmonikusan fejlődő babákért

Ominózus fütyikérdés


Két dolgot szeretnék előrebocsátani. Az egyik, hogy az én véleményemet, tapasztalataimat írom le, amely érdekes módon átfedést mutat a szakmailag javasoltakkal fütyiügyben (értsd: kisfiúk fitymaletapadása), de nem szükséges egyetérteni vele. A másik pedig az, hogy aki nem szívesen látja írásban a fütyi, fityma, pisi, kaki, sőt az erekció kifejezéseket, az inkább görgessen tovább.

Nem tudom, hány évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy fütyiügyben tisztán lássanak a szülők, mert szinte ahány orvos, ahányféle „iskola”, annyiféle hozzáállás és javaslat létezik. A szülőktől tudom, hogy a mai napig létezik az a gyakorlat, amikor a néhány hetes-hónapos kisfiú fitymáját visszarántják. Aztán az az általánosabb, hogy várunk a pelenkáskor végéig, és aztán oldjuk meg a „problémát”. Van, aki a fityma visszahúzását, „felrántását” végzi még mindig, van, aki krémet ír fel rá, és a lassabb megoldás híve. De talán abból van a legkevesebb, aki hagyja a fitymát békében együtt nőni a gyerekkel, és akár évekig is vár, hogy majd meg- és feloldódik magától. Merthogy ilyen ajánlás is létezik. A fityma pedig teszi a dolgát.

Azt hiszem, a kisfiúk fütyije a mai napig az egyik legtöbb vitát kiváltó téma szülői és talán még gyerekorvos körökben is. Pedig ha jobban belegondolunk, az, amit a szülők és sok orvos is megoldandó problémaként definiál, az legtöbbször egyáltalán nem probléma, hanem egy állapot. Méghozzá egy élettani állapot. Nevezetesen az, hogy a fiú kisbabák fütyijén a fityma finom hártyával tapad az alatta lévő makkhoz, ennélfogva a bőr nem húzható teljesen hátra. Sőt sokszor szinte semennyire sem. És bármilyen hihetetlen, a kisbabáknál az sem „betegség” vagy kórállapot, ha a fitymájuk még szűk. A lényeg, hogy jó sugárban, akadálymentesen jöjjön ki a pisi.

A kisfiús szülőket hallgatva az az érzésem, hogy fütyiügyben egy nagy-nagy (és néhány kisebb) félreértés alakult ki a manapság legelterjedtebb ajánlással kapcsolatosan is. Arra gondolok, amikor a szülők a kezdetek kezdetén azt a javaslatot/utasítást kapják a védőnőtől/gyerekorvostól, hogy amíg pelenkás a kicsi, addig nem nyúlunk a fütyihez. Majd akkor meglátjuk.

A lelkiismeretes, és sokszor még tapasztalatlan szülő pedig mit tesz? Hozzá nem nyúl a fütyihez, egyetlen ujjal sem. Gyakorlatilag várja a pelenkáskor végét, és már előre retteg attól, hogy „fel kell majd tépni”. És ahogy telik az idő, annál jobban fél, a fütyitől pláne, olykor rémülten veszi észre, hogy valami fehéres massza látszik át a bőr alatt, és persze szalad vele az orvoshoz. Máskor pedig egy csúnya fitymagyulladás döbbenti rá arra, hogy a gyerekének bizony van egy ilyen testrésze is. Sőt, sápadtan figyeli, amikor a rutinos kezű orvos vagy védőnő megvizsgálja kisfia nemesebb szervét. De nem csak az anyukák, hanem az apukák is. Mondván, hogy ők ezt még eddig sosem merték…

Ilyenkor derül ki, hogy születése óta tényleg hozzá sem mertek nyúlni, sem pelenkázáskor, sem fürdéskor. A kicsi erekcióit elkerekedett szemmel figyelik, és tényleg úgy tűnik, hogy mumus módjára tartanak tőle. Mintha valami mitikus dolog lenne, amitől óvakodni kell, minimum két éves korig. (Azt már csak nagyon zárójelben jegyzem meg, hogy ilyenkor azért ott motoszkál a kérdés, hogy vajon az apuka hogyan oldja meg a sajátját, vagy az anya hogyan viszonyul a párjához ebben a tekintetben? Hm. Ez a kérdés messzire vezet. Inkább csak hangosan gondolkodtam.)

Én azt gondolom erről, hogy a kisfiunk fütyijének rendben tartása és ez az egész fütyimizéria nem két éves korban kellene, hogy elkezdődjön. Hanem akkor, amikor életünkben először kibontjuk a kis csomagot a pelusból, és ha szerencsénk van, köldökig érő mekónium néz szembe velünk. Innentől viszont az lenne a dolgunk, nekünk anyáknak, de nem kevésbé az apáknak, hogy MINDEN EGYES peluscserénél tisztába tesszük a baba fütyijét is.

Ez nagyjából annyit tesz, hogy a peluscsere részeként kezünkbe fogjuk a fütyit, amennyire a szövetek rugalmassága engedi, a bőrt finoman húzva kisimítjuk, és egy nedves vattadarabbal vagy gézlappal óvatosan áttöröljük. Ezzel több dolgot is teszünk egyszerre. Egyrészt a bőröcske finom redőiben meglapuló popsikrém-, pisi- és kakimaradványokat, az ebből összeálló maszatot minden egyes alkalommal eltávolítjuk. Csökkentve ezzel az esélyét annak, hogy az ezt nagyon kedvelő bacik itt elszaporodhassanak és esetleg gyulladást, fertőzést okozzanak.

Másrészt ezzel a manőverrel naponta többször is finoman tréningezzük a fityma bőrét, amely rugalmas, de egyben tágulásra is képes. Ennek kiváló példája az a jelenség, amikor a kicsinél spontán vagy a mi bíbelődésünk hatására erekció váltódik ki, ami TELJESEN NORMÁLIS jelenség náluk, de a nagyobbacskáknál is. Nem mellesleg pedig ehhez a tréninghez járul jótékony módon hozzá. Ahogyan az is teljesen rendben levő, hogy a nagyobb csecsemő vagy kisgyerek morzsolgatja a fütyijét, számára jóleső és fájdalommentes módon húzgálja vissza a bőrt, nem ritkán szintén erekciót váltva ki ezzel. És hát azt se felejtsük el, hogy a gyerekkel együtt szerencsére a fütyije és a fitymája is növekszik, és nem marad olyan apró és szűk, mint korábban.

Azt gondolom, és a saját tapasztalatom is az, hogy ez a tisztába tevés és fürdés közben végzett, jó értelemben vett „fitymatréning”, amely pontosan csak annyira mozgatja-nyújtja meg a szöveteket, amennyire azok természetes rugalmassága megengedi, valamint az, ha hagyjuk a kicsit, hogy a saját fütyijével ismerkedjen, és akár erekciókat váltson ki, mind segíthet abban, hogy mire a pelenkáskor végére érünk, addigra minden a helyére kerüljön.

De ha véletlenül még akkorra is marad egy kis letapadás, akkor sincs szükség „feltépésre”, mert nincs semmi olyan tényező, ami miatt sietni kellene. Én azt gondolom, hogy a „mire oviba kerül, addigra legyen a fütyi rendben”, egyáltalán nem indokolt, hiszen egy élettani folyamatról beszélünk, ami hónapok-évek alatt durva külső beavatkozás nélkül is képes befejeződni. És nincs olyan érv, vagy indok, ami az azonnali megoldást, a „feltépést” indokolná.

És még valami. Gyakran panaszolják azt a szülők, és jellemzően azok, akik kezdettől nem mertek a baba fütyijéhez nyúlni, hogy amikor a másfél-két éves kisfiuk fütyijéhez nyúlnának, persze tele szorongással, akkor a gyerek elutasító, fél, tiltakozik, ordít. Ahogyan ők mondják: „nem engedi, hogy hozzányúljunk”. Se az anya, se az apa. Ami jelen esetben egyáltalán nem csoda.

A fütyi rendben tartása a napi rutin része kellene, hogy legyen. Kezdettől fogva. Éppen úgy, mint később a fogmosás. Vagyis nem akkor mossuk meg, ha ő engedi vagy akarja, hanem megmossuk, rendben tartjuk és kész. De ez csak akkor várható el a gyerekünktől, ha kezdettől az élete részévé tettük. Ha hozzászoktattuk ahhoz, hogy a peluscsere ezzel együtt jár, és ezt minden alkalommal konzekvensen meg is ismételjük, ahogyan este, a fürdésnél is.

Így jutunk majd el oda, hogy az ovis korú kisfiunk már simán megmossa a fütyijét minden este, sőt nem ördögtől való arra szoktatni és tanítani őt, hogy ha teheti, pisilések után is mossa meg! És kérés nélkül is megteszi, mert kezdettől fogva ez a tapasztalata és jó élményei fűződnek hozzá. (Vajon hány fiatal vagy felnőtt férfi tartja ezt fontosnak, amikor sokan bizony még a kezüket se mossák meg vécéhasználat után…)

Az már csak hab a tortán, hogy a megfelelő bánásmódunkon túl mit tanul még meg így a fiúgyerekünk. Ne felejtsük el, hogy azzal, ahogyan a fütyijével bánunk, egyfajta mintát is adunk neki. Arról, hogy hogyan viszonyuljon a saját testéhez és a nemi szervéhez. Ha mi finoman, elfogadóan, és igen, tisztelettel, nem pedig averzióval, ne adj’ Isten, undorral vagy félelemmel nyúlunk hozzá, valószínűleg ugyanilyen módon fogadja majd el ő is a saját testét. És vajon milyen élményeket őriz majd meg ezekből az együttlétekből, ha azt érzi, hogy nem merünk hozzáérni vagy úgy teszünk, mintha az a fütyi nem is létezne…? Azt hiszem, a válasz eléggé egyértelmű.

Szóval arra bíztatok minden szülőt, anyát és apát egyaránt, hogy ne tartsanak a kis fütyiktől! Testi és lelki értelemben is jól jár vele e gyerekünk, ha kezdettől magától értetődő természetességgel tudunk hozzá viszonyulni és igen: hozzá is nyúlni.

 

Ha sok megválaszolatlan kérdésetek van vagy bizonytalanok vagytok, hívjatok bátran! Fütyiügyben is segítek!

Telefon: +36 30-514 2559

 

Fotó: https://pixabay.com/en/baby-boy-hat-covered-eyes-playing-1399332/

 

 

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Comments are closed.