Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

csecsemő- és gyermekorvos, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, pár- és családterapeuta - A harmonikusan fejlődő babákért

Szorongó gyerekek


Minél kisebb egy gyerek, annál inkább testi tünettel, viselkedésbeli gubanccal jelezheti, „mondhatja el” azt, hogy homok került a gépezetbe, hogy valami nem oké, hogy segítségre szorul. De a nagyoknál sem ritka kivétel ez. Hiszen amire még nincs vagy nem lehet egy gyereknek szava, vagy a családnak nincs „füle”, azt máshogyan kénytelen elmondani, kifejezni. De hogy el fogja mondani, az szinte biztos.

Érthető módon igyekszünk mindent megtenni azért, hogy az „elromlott”, problémás gyereket megjavítsuk és újra helyreálljon a rend, a béke.

Nem mindegy azonban, hogy hogyan fogunk ehhez hozzá, és mit kezdünk ezzel a helyzettel.

Az is egy opció, hogy a tünetet próbáljuk megszüntetni, például egy elalvási nehézséggel küzdő gyereknek „alváskönnyítő” gyógyteát adunk, az evési problémás gyereknek pedig jutalmat/büntetést helyezünk kilátásba, ha eszik/nem eszik, a körömrágós gyerek körmét csípős lakkal kenjük be.

Elképzelhető, hogy a tünet ezek hatására elmúlik, de nagy az esélye annak, hogy egy idő után visszatér. De megtörténhet az is, hogy egy másik tünet képében teszi mindezt (például az addig rossz evő gyereknél székletvisszatartási probléma jelentkezik vagy a körömrágós elkezd éjszakánként bepisilni), vagy egy másik családtag válik „problémássá”. Például a tesó. Ezeket a jelenségeket tünetváltásnak és -vándorlásnak nevezzük.

Jó, ha ilyen esetekben tudjuk nagyobbra nyitni a szemünket, és meglátjuk azt, hogy ez a gyerek egy szűkebb és egy tágabb család és más közösségek (például óvoda, iskola) része. A problémát nem egymaga hozta létre, nem csak úgy magától lett ilyen. Hanem reagál valamire, üzenni akar valamit.

Ha sikerül erre rálátnunk, akkor megérthetjük azt, hogy ahogyan a probléma, a nehézség ebben a rendszerben jött létre és nagy valószínűséggel itt gyökerezik, a megoldása is ugyanitt és ugyanettől várható.

(Fotó: Pixabay)

https://www.onlinepszichologus.net/…/a-szorongo-gyermek-vis…

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Comments are closed.