Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

csecsemő- és gyermekorvos, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, pár- és családterapeuta - A harmonikusan fejlődő babákért

Praktikák száraz bőr ellen


A te gyereked bőre is száraz, viszkető, olykor kipirosodott télen, pedig máskor ez egyáltalán nem jellemző rá?

A tél beköszöntével minden gyerek (és felnőtt) bőre szárazabb, érzékenyebb lehet, és nem feltétlenül kell ehhez atópiásnak, ekcémára hajlamosnak lennie. Az egészséges bőrt is igénybe veszi ez az időszak.

A kinti hőmérsékletet nem befolyásolhatjuk, de sokat tehetünk azért, hogy a hideg kevésbé vegye igénybe a gyerekek bőrét. Nem csak a szubjektív panaszok miatt lehet fontos ez, hanem azért is, mert a vízhiányos, száraz bőr védekező képessége csökken, így hajlamosabb lehet gyulladásos, fertőző bőrbetegségekre is.

Mégis mit tehetünk?

1. Kínáljuk a gyerekünket bőven folyadékkal! Hidegben a szomjúságérzésük kevésbé jelez, viszont folyadékot ugyanúgy párologtat a testük a bőrükön és a légutak nyálkahártyáján át, a száraz, fűtött szobában pedig különösen így van ez. Az így kialakuló folyadékvesztés fokozhatja a bőr szárazságát. 
A legjobb a víz, viszont a koffeintartalmú teák és a kakaó fogyasztását érdemes kerülni, de legalábbis korlátozni: a tealevél koffein, a kakaó teobromin tartalma egyaránt vízhajtó hatású. Ráadásul a teobromin erősebb és tartósabb vizelethajtó, mint a koffein. Ez megintcsak hozzájárulhat a folyadékvesztéshez és így a bőr kiszáradásához.

2. Télen a hideg hatására romlik a bőr nedvességet megtartó képessége, így érthető módon szárazabbnak, érdes tapintásúnak érezhetjük, illetve gyerekünk bőrfeszülésre, viszketésre panaszkodhat. Elsősorban a ruhával nem fedett területeken jellemző ez, de más testfelületen is előfordulhat. 
A réteges, meleg öltözet, zsíros védőkrémek használata segíthet ennek megelőzésében. Ez utóbbiak segítenek helyreállítani a bőr hidegben könnyen megsérülő, védő lipidrétegét.

3. A visszazsírozás mellett a rendszeres hidratálás is nagyon fontos, és segít a kiszáradás megelőzésében. Érdemes olyan krémeket választani amelyek a bőr nedvességet megtartó képességét támogatják, és ezeket legjobb közvetlenül tusolás után a gyerekünk bőrére kenni. Ha ez nem elegendő, a krémezést megismételhetjük naponta kétszer-háromszor is.

4. Apropó, tusolás! Akármilyen jól is eshet egy meleg fürdő, mégis érdemes inkább tusolásra váltani a téli időszakban. Ez utóbbiból is inkább a kellemes langymeleg zuhanyzást válasszuk! A forró víz és a hosszas áztatás is szárítja a gyerekek bőrét, károsíthatja a védő lipidréteget. Érdemes a zuhanyzás idejét is korlátozni: néhány perces gyors tusolás bőven elegendő lehet. Tegyük most félre a mosdószivacsot és -kesztyűt, és a törölközésnél csak finoman itassuk fel a bőrről a vizet, ne dörzsöljük azt!

5. És ha már tusolás… Az sem mindegy, hogy mit használunk közben. A habfürdők, tusfürdők, szappanok használatát is érdemes most kerülni, illetve azokra a testfelületekre korlátozni az alkalmazásukat, amelyek valóban szennyezettek (még szerencse, hogy télen kevésbé piszkolják össze magukat a gyerekek ?). Bőven elegendő lehet a tiszta vizes tusolás is.

6. Érdemes jól szellőző, réteges pamutruházatot adni a gyerekekre. A műszálas vagy gyapjút tartalmazó textíliák megakadályozhatják a bőr szellőzését, beleizzadáshoz vezethetnek, illetve szúró, viszkető érzést okozhatnak. Mindez pedig vakarózásra késztetheti a gyereket, ez pedig megint csak károsíthatja a bőr védőrétegét.

7. Figyeljünk a lakás hőmérsékletére és páratartalmára is! Nem szükséges még kisbaba mellett sem 24-25 fokos hőmérséklet, napközben 20-22 fok bőven elegendő lehet, éjszakára pedig még ennyi sem kell. A páratartalmat hatvan százalék körüli értéken tartva megakadályozhatjuk a bőr kiszáradását.

(Fotó: Pixabay)

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Comments are closed.