Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

csecsemő- és gyermekorvos, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, pár- és családterapeuta - A harmonikusan fejlődő babákért

Mikróbák és mi


Tudtad, hogy tízszer annyi mikroorganizmus él bennünk, mint ahány saját sejtünk van? És azt, hogy ezek a mikróbák egészségünk fontosabb őrei, mint azt korábban gondoltuk volna?

Ezeknek a mikroorganizmusoknak az összességét nevezzük mikrobiomnak. A testünkben és a testünkön élő mikrobák és a mi saját sejtjeink egy bonyolult rendszert képeznek, amelynek egyensúlyi állapota fontos szerepet játszik egészségünkben. Értelemszerűen az egyensúly felbomlása pedig közrejátszhat számos betegségünkben.

A köztudatba leginkább „jótékony baktériumokként”, „jó bacikként” kerültek be, de a baktériumokon kívül vírusok és gombák is alkotják ezt a rendszert.

Többek között részt vesznek a testünk integritását biztosító határok, például a bőrünk vagy a nyálkahártyáink védelmében. Emellett életfontosságú anyagokat állítanak elő, és megakadályozzák azt, hogy idegen mikroorganizmusok, kórokozók tartósan megtelepedjenek bennünk vagy rajtunk, és megbetegítsenek minket.

Azt már tudjuk, hogy a fent említett egyensúly felbomlása és számos betegségük kéz a kézben járnak, de az még kutatások tárgya, hogy ez az egyensúlyt vesztett állapot oka vagy következménye-e a betegségeknek. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az előbbiről lehet szó.

Szinte egy külön szervrendszerként tekinthetünk a mikrobiomunkra, amely döntő hatással van az egészségünkre. Egyre több kórkép kapcsán merül fel az, hogy a mikrobiom állapota vagy annak megváltozása szerepet játszhat a kialakulásukban.

A teljesség igénye nélkül például bizonyos autoimmun betegségek, bőrbetegségek (pl. ekcéma), a gyulladásos bélbetegségek, az autizmus, az ADHD, egyes daganatos betegségek, az elhízás, a cukorbetegség, szorongásos és depressziós kórképek, fertőző betegségek és így tovább.

A lista már most sem rövid, és a kutatások tömkelegét látva nem lepődünk meg, ha hamarosan ez tovább bővül majd.

(Fotó: Pixabay)

 

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Comments are closed.