Pulcsi, kislapát és társaik…
Azt hazudni egy hétéves kislánynak, hogy a pulóvere nem szúr; arra kényszeríteni egy kétéves kisfiút, hogy adja oda a másiknak a vödrét vagy a lapátját; megszidni egy tizennyolc hónapos kicsit, mert felborította a poharát, vagy mert játszik a borsóval, mielőtt megeszi; rákiabálni a hároméves Viviane-ra, hogy rakjon rendet a szobájában; a szemétbe dobni Alphonse tönkrement plüssmackóját, és nem szólni neki; eltitkolni Olivier elől a nagyanyja halálát, nehogy „sokkolja’; ráncolni a szemöldököt, mert Delphine iskolai eredményei nem kitűnőek; bűntudatot ébreszteni Massaldában, mert eltört egy poharat; szisztematikusan megtagadni Hugótól, hogy maga válassza meg, mit eszik és mit vesz fel; nevetségessé tenni, megalázni, ütni, pofozni… ez mind támadás. A felnőttek azonban, úgy érezve, hogy igazuk van, és gyakran úgy gondolva, hogy a gyerek érdekében cselekszenek, nem akarják ezt elismerni. A gyerekeknek tehát nincs joga semmiféle haragra, sőt még arra sem, hogy kifejezze a szenvedését amiatt, amit a szülei rá kényszerítenek. A frusztráció elkerülhetetlen az életben, adott esetben még építő is lehet, feltéve, hogy azt frusztrációként ismerik el.”
(Isabelle Filliozat)
(Fotók: Pixabay, Unsplash)
