Csecsemőmegfigyelés
A sokgyerekes létben az is fantasztikus, hogy testközelből sok-sok csecsemőmegfigyelésre van lehetősége az embernek. Nagyon szeretem ezt az időszakot, a pillanatba olvadva figyeltem a nagyobb gyerekeimet egykor és figyelem most az alig négy hónapost is.
És azt gondolnám a sok-sok hétnyi-hónapnyi megfigyelés után, hogy már nem érhetnek nagy meglepetések. De igen, érhetnek, és mindig tanulok (magamról is) valami újat.
Eddig hírből és látásból ismertem olyan babákat, akik az átlagosnál gyorsabb tempójú mozgásfejlődést mutattak. Most már személyesen is ismerek egyet, a saját négyhónaposunk személyében.
A többi gyerekem nagyjából átlagos, „tankönyvi” mozgásfejlődést mutatott, egyikük talán még picit lassabb is volt ennél.
De ez a Kicsi egészen más, és én most tanulom azt, hogy milyen egy átforduló két és fél hónaposhoz, egy minden irányban forgó három hónaposhoz és egy gurulva közlekedő, a kúszás kezdeményeit mutató, kezeivel és lábaival kiválóan manipuláló, kíváncsi, aktív, de egyben nagyon is megfigyelő négyhónaposhoz illeszkedni, jelzéseit megfelelően értelmezni és azokra elég jól reagálni.
Merthogy azt várnánk, hogy ilyen kicsi babaként számára a testközelség a minden, hogy ezt részesíti előnyben. És ez valamennyire így is van. Egészen addig, amíg valamilyen láthatatlan kapcsoló be nem indítja benne a „mehetnéket”, a „felfedezhetnéket”, a „begyakorolhatnékot”.
Nagyon meglepő élmény azt megtapasztalni, hogy négy hónaposan lekívánkozik a hempergőre azért, hogy gyakorolhasson, felfedezhessen. Márpedig aktívan, most már számomra is jól érthetően jelzi mindezt. Ilyenkor az ölben nyafogni kezd, tol el, feszíti magát, csúszik lefelé. A hempergőn, a tárgyak között elcsendesedik, és azonnal felfedezésbe kezd, mozgásba lendül.
És ami számomra igazán döbbenetes felfedezés volt: a gyors ütemű mozgásfejlődéssel párhuzamosan megjelentek a szeparációs szorongás egyértelmű jelei is.
Ahogyan fizikailag egyre távolabb képes kerülni tőlem, ahogy az önindította, helyváltoztató mozgások megnövelik a távolságot kettőnk között, úgy mutatkoznak nála egyre intenzívebben a közelségkeresés jelei akkor, amikor én eltávolodni készülök tőle. Ha pedig eltávolodom, akkor aztán pláne.
És az egyébként szinte sosem síró kisbaba torka szakadtából, hatalmas könnyeket potyogtatva bömböl addig, amíg vissza nem térek és magamhoz nem veszem.
Hát igen. Megint tanultam valamit. És minden szülőt arra biztatok, hogy legyen kisbabája „itt és most”-ba belefeledkező csecsemő-megfigyelője.
