Sose gondoltam volna, mekkora élmény beülni egy étterembe nyolc kamasszal és egy kiscsoportos ovissal ebédelni (három kamasz meg a kicsi a saját fészekaljból, plusz két barát és három, angolul beszélő francia cserediák). Jópofák, humorosak, sokszínűek, nyitottak, felszabadultak, feneketlen gyomrúak. Életrevalóak. Fantasztikus dolog ilyennek látni őket....

Milyen érdekesen működünk mi, szülők. Amíg a pocakban fejlődik a gyerekünk, és őt magát még kevésbé, viszont objektív paramétereit ismerjük, azért izgulunk, hogy átlagos legyen. Se túl nagy, se túl kicsi. Pont átlagos. Aztán amikor megszületik, onnantól fogva azért drukkolunk, hogy csak átlagos ne legyen…...

Ma a harmadik kamaszunk is buszra száll és elindul az iskolai sítáborba. És meglepő módon semmilyen extra aggodalmat nem érzek. (Akik követték a korábbi bejegyzéseket, azok sejthetik, miért is olyan meglepő ez) Egy kívánsággal indíttottam útnak: „Érezd nagyon jól magad!” Gondosan ügyeltem, hogy a „vigyázz...