Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Ma Magyarországon olyan gyermek, aki élete során ne kapott volna egyszer, kétszer, sokszor antibiotikumot, ritka, mint a fehér holló. Iskolában, óvodában, itt-ott szülőtársakkal beszélve hányszor halljuk, hogy „már megint beteg volt a gyerek, nagyon lázas volt, antibiotikumot kapott” vagy „már a harmadik féle antibiotikumot szedjük, de még mindig nem jött rendbe”. Ugye ismerős? De szülőként elgondolkodtunk-e már azon, hogy milyen betegségre is kapta gyermekünk azt a gyógyszert, egyáltalán: mik is azok az antibiotikumok és mire valók? Remélem, az alábbi gondolatokkal sikerül néhány tévhitet eloszlatnom.

Mikor kell antibiotikum?

Az antibiotikumok (más néven antibakteriális szerek) leegyszerűsítve baktériumok okozta fertőző megbetegedések kezelésére szolgálnak, különböző módon  baktériumok szaporodását gátolják testünkben, illetve azok elpusztítását célozzák. Az egyes antibiotikumok csak bizonyos fajta bacik ellen hatásosak, ezek helyes rendelése ezért az adott fertőzést, életkort, egyebeket figyelembe véve tapasztalatot, esetleg előzetes vizsgálatot igényel, egymással sok esetben nem helyettesíthetők.
Ha abból indulunk ki, hogy a gyermekkori akut fertőző megbetegedések (kezdve a náthától a mandula/torokgyulladásig, a krupptól a hörghurutig, de akár a tüdőgyulladásig) nagyjából 70 %-át vírusok okozzák, utána lehet számolni, kezdetben hány esetben lenne antibiotikumra szükség… Nem nehéz megsaccolni: nagyjából tízből három, vagy annál kevesebb gyerek esetében. A legtöbb esetben ezért adásuk felesleges és sokszor káros hatású lenne.

Antibiotikumok a gyakorlatban

Sokszor szembesülök azzal, hogy a mielőbbi gyógyulás érdekében a szülő antibiotikum felírását kéri, függetlenül attól, hogy mi a gyermek panasza, betegsége. Leginkább a lázzal járó betegségek esetén indul be ez az automatizmus. Pedig az antibiotikum nem lázcsillapító, nem fájdalomcsillapító, nem gyulladáscsökkentő, nem rövidíti le a vírusos megbetegedések lefolyását. Viszont számtalan potenciális mellékhatásnak tesszük ki gyermekünket, nem beszélve arról a rizikóról, hogy a későbbiekben, amikor tényleg szükség lenne rá, az antibiotikum már hatástalan lesz.
Könyvet lehetne írni azokból a történetekből és bonyodalmakból, amiket a nem indokolt antibiotikus kezelések „ihlettek”.
Csak példaként: adott egy kisded, két napja magas lázzal, egyébként kielégítő közérzettel-kedvvel. Antibiotikumot kap, mert „kicsit pirosabb a torka”. Még egy napig lázas, majd mintha elvágták volna, megszűnik a láz…viszont a gyerek telis-tele lesz kiütéssel. Következtetés: a gyerek allergiás az antibiotikumra, (egy napi kezelés után) azonnal abba kell hagyni, ezt a típusút soha többé nem kaphatja és gyógyszeresen kezelni kezdik az „allergiás” kiütéseit. Rosszabb esetben még másik antibiotikumot is kezdenek a pirosabb torkára. Pedig a helyzet nem ilyen bonyolult: olyan kisgyermekkori vírusos fertőzésen esett át, ami „ismerte a tankönyvet”, három napig tartó láz után hirtelen láztalanodás, ezzel szinte egy időben testszerte néhány nap alatt maguktól szűnő, kezelést nem igénylő, NEM allergiás kiütések megjelenésével. Nyilván az sem mindegy, aminek aktuálisan kitettük a gyermeket, de szerintem a legnagyobb kiszúrás vele az, hogy rányomtuk a „gyógyszerallergiás-bélyeget”, ami ráadásul nem is valós. Ezzel pedig kitettük őt annak a veszélynek, ha a későbbiekben tényleg súlyos, akár életveszélyes baktérium okozta fertőzése lesz, ezt az ominózus antibiotikumot nincs orvos, aki be merné adni neki. Vagyis kilőttünk egy (és akár több más, hasonló típusú) potenciális gyógyszert a palettáról.

Mit terem a türelem?

Azt gondolom, ha a szülő és az orvos is türelmesebb lenne, sokkal kevesebb antibiotikum kerülne -feleslegesen- beadásra. Mit értek ez alatt? Naponta előfordul, hogy frissen, akár egy-két vagy néhány órája lázas gyermeket vizsgálok, és azt kell mondjam a szülőnek, hogy nem találom (még) a láz okát. Egészen egyszerűen azért, mert sokszor a láz az első tünet, a többi kialakulásához (pl. tüszős mandulagyulladás, bárányhimlő, gyomor-bélhurut stb. esetén) több idő kell, viszont másnap újravizsgálva már okosabbak vagyunk. Ezért-ha a gyermek egyébként jól van, állapota nem romlik és a lázon kívül nincs más tünete-lehet és érdemes is várni néhány órát az orvosi vizsgálatig-épp a fentiek miatt (a láz és a fájdalom csillapítása egyébként is „házi feladat”, lásd az előző cikkemet). Ha a diagnózis vírusos fertőzés (és ez az esetek nagy részében így van), akkor van szükség igazán a türelemre: egy-három napig várható akár magas, majd fokozatosan csökkenő tendenciát mutató láz vagy hőemelkedés az egyéb, adott vírusfertőzésre jellemző tünetek mellett.

Mit tehetünk otthon?

Az otthoni teendő pedig nem több, mint a tünetek enyhítése, a közérzet javítása: pihenés, alvás, fájdalomcsillapítás, nátha esetén orrtisztítás, hasmenés esetén folyadék- és sópótlás, köhögés esetén jellegétől függően csillapítás vagy váladékoldás stb. És ez-valljuk be- a szülő feladata és felelőssége. Tudom, hogy egyszerűbb, megnyugtatóbb és kevésbé felelősségteljes dolog beadni azt az antibiotikumot napi egyszer-kétszer-háromszor. (Pedig itt a felelősség, ha lehet, még nagyobb: az antibiotikumot, ha valóban szükséges és indokolt, az előírt gyakorisággal, a szükséges időtartamban, testsúlyra kiszámított adagokban kell adni. Ha ez nem így történik, nem lesz hatásos, és meg sem gyógyul a gyermek vagy visszatér a betegség.) Viszont ha a tüneti kezelés megfelelő, normális esetben nem kell tartani szövődmények kialakulásától sem (amit viszont sokszor a nem megfelelő tüneti kezelés következménye és legtöbbször valóban baktériumok okozzák), és ha kitart a türelem is, elkerülhető az antibiotikum.

Hányszor hallom szülőktől, hogy „a gyerekem lázas volt, de az antibiotikum meggyógyította, egy nap után már kutya baja sem volt”. Bár én tudom, de tapasztalatom szerint a szülők nem nagyon hiszik el, hogy gyermekük -egyébként vírusos- megbetegedése három nap alatt tüneti támogatás mellett antibiotikum nélkül is meggyógyult volna. Hiszen az antibiotikumokat ennél tovább szükséges adni, így utólag ez már sosem derül ki…
Ha ezzel a pár gondolattal legalább egy-két szülő fülébe „betettem a bogarat”–én már ezt is sikerként élem meg.