Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

csecsemő- és gyermekorvos, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, pár- és családterapeuta jelölt - A harmonikusan fejlődő babákért

Porszívóra csatlakoztatva, avagy praktikusan a légúti betegségekről…


Az őszi-téli szezonban szinte elkerülhetetlen légúti betegségeket járom körbe, elsőként a felső légúti hurutos megbetegedéseket. Nem bocsátkozom olyan részletekbe, amit biztosan minden szülő tud és ismer ezekről a nyavalyákról, inkább azokra az ismeretekre igyekszem fókuszálni, amelyek rendelőbeli tapasztalataim alapján kevésbé köztudottak a szülők körében.

Szerintem nincs olyan kisgyermekes család, ahol ebben az időszakban ne jelentkezne egyszer-kétszer (néhányszor) hurutos megbetegedés. Akkor is igaz ez, ha az apróság még nem jár közösségbe, hiszen ettől még forgalmas helyeken megfordul, vagy valamelyik dolgozó/gyerekközösséget rendszeresen látogató családtag hoz haza ezt-azt, ami aztán körbe is jár a többiek között. A nyirkos, hideg levegő, az összezártság és a rosszabb szellőztetési lehetőségek kedveznek a légúti betegségek kialakulásának. Meglehetősen ragályos betegségekről van szó, legfőbb terjedési út a cseppfertőzés, a kórokozók közvetlenül juthatnak a légutak nyálkahártyájára, de szennyezett kézzel vagy tárgyakkal is átvihetjük és továbbadhatjuk a fertőzést. Hideg időben a légúti nyálkahártyák védekezőképessége csökken, ezzel lehetővé válik az ilyenkor gyakori kórokozók megtapadása.

Fontos tudni, hogy jelentős részben vírusok szerepelnek kórokként, és a betegségek zömében banális lefolyást mutatnak. Noha a tüneti kép nagyon hasonló lehet, mégis számtalan vírus kóroki szerepe felmerül a háttérben. Ezzel is magyarázható, hogy egy szezonban miért lehetnek gyermekeink látszólag teljesen hasonló tüneteket mutatva újra meg újra náthásak-köhögősek.

A leggyakoribb tünetek mindenki számára ismertek: tüsszögés, változó jellegű és mértékű orrváladékozás, orrdugulás, torokfájás-kaparás, köhögés, szemkönnyezés, fejfájás, esetenként hőemelkedés vagy láz, rossz közérzet.

Várhatóan rábízhatjuk a gyógyulást gyermekünk immunrendszerére, de nagyon sokat tehetünk a kellemetlen tünetek mérséklése, enyhítése érdekében. Emellett néhány nap alatt a tünetek enyhülni fognak, majd megszűnnek. Az antibiotikumos kezelés ezekben az esetekben nem indokolt. Nem enyhíti a tüneteket, nem csillapítja a lázat, nem rövidíti le a betegség lefolyását, sőt az sem biztos, hogy alkalmas az esetleges bakteriális felülfertőződés megelőzésére. Azt viszont elérhetjük vele, hogy amikor igazán szükség lenne majd rá, már nem lesz eléggé hatékony.

Sokkal ritkább az, hogy a betegség hátterében már eleve bakteriális fertőzés áll, inkább az a jellemző, hogy a vírusfertőzés teremti meg a „táptalajt” a baktérium okozta felülfertőzés számára. Ez szerencsére ritkán fordul elő, és leginkább a tüneti kezelés mellett elhúzódó vagy megváltozó tünetek, súlyosbodó állapot esetén gondolunk rá. Ilyenkor már lehet létjogosultsága az antibiotikumoknak, de itt sem mindegy, melyiket alkalmazzuk.

Azt tapasztalom, hogy kevesen tudják: antibiotikumot az orvos a betegség hátterében feltételezett, leginkább gyanított kórokozó ellen, empirikusan, azaz tapasztalati alapon választ. Ebben számos dolog van a segítségünkre, elsősorban a tünetek, a betegség lefolyása, a beteg életkora, a fertőzés „beszerzésének” feltételezett helye és módja, az esetleges előzetes antibiotikus kezelés. Van lehetőség légúti váladékokból baktériumok kimutatására és ennek alapján célzott antibiotikus kezelésre, de mire eredményt kapunk, az néhány nap is lehet. Beteg, lázas gyermek esetén nincs időnk ezt megvárni, mert cselekedni kell, vagy ha mégis vírusfertőzéssel állunk szemben, a beteg ezalatt akár meg is gyógyulhat.

Soha ne kezdjünk antibiotikus kezelést „saját szakállunkra”. Mindig az orvos utasításait követve alkalmazzuk, az előírt adagokban és rendszerességgel, az előírt időtartamig, különben bekövetkezhet az, hogy a kórokozó baktériumok nem pusztulnak el, emiatt rövid időn belül a tünetek visszatérnek, a beteg „visszaesik”. A megkezdett, de fel nem használt szuszpenziót eltenni és később felhasználni TILOS!

A felső légúti megbetegedéseknél a gyógyulás kulcsa a tüneti kezelés, ezen belül is az egyik legfontosabb: a légúti váladék eltávolítása. A csecsemőkről köztudott, hogy veleszületetten orrlégzők, emiatt a pangó orrváladék azon túl, hogy kellemetlenséget okoz a számukra, megakadályozza, hogy szopni, táplálkozni tudjanak, hiszen így képtelenek az ehhez szükséges vákuumot létrehozni. Náluk az orrnyálkahártya is hajlamosabb a duzzadásra, ami szintén légzési akadályt képezhet. Érthető, hogy ehhez elegendő már csak néhány csepp váladék, hogy a baba erősen tortyogjon, szopása akadályozott legyen. Érdemes megemlíteni azt is, hogy fiatal csecsemőknél orrmandula túltengés még titkán fordul elő, ennek kialakulásához ismétlődő vagy elhúzódó náthás megbetegedések szükségesek.

Gyakran tapasztalom, hogy a szülők a bölcsis-ovis korú csemeténél nem alkalmazzák az orrváladék kiszívását, leginkább azért, mert a gyermek nem szereti, tiltakozik ellene, meg egyébként is „ügyesen ki tudja fújni az orrát”. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen korú kisgyermek még képtelen effektíven az orrváladék kifújására, főként az orrüreg hátsóbb részéből. Ahhoz, hogy az orrfújás hatékony legyen, a mellkas- és hasizmok meghatározott, tudatosan irányított összehangolására van szükség, erre az ilyen korú kicsik még nem képesek, de mire nagyovisok-kisiskolások lesznek, addigra ügyesen megtanulják. Érdemes rendszeresen gyakoroltatni velük, a későbbiekben sok betegségtől óvhatjuk így meg őket.

Addig pedig marad az orrszívás. Ehhez számtalan eszköz áll rendelkezésre a piacon, tapasztalatom szerint a hagyományos porszívós a leghatékonyabb, és nem, „nem szívja ki a gyermek agyát”. Sok esetben a megfogás és a lefogás ellen tiltakoznak, nem is feltétlenül az orrszívás ellen. Ahhoz viszont, hogy hatékonyan el tudjuk távolítani a váladékot és ne okozzunk nyálkahártya sérülést sem, muszáj biztosan fogni és rögzíteni a gyermeket. Mi sem jókedvünkben tesszük, de ha megértőek, mégis határozottak és következetesek vagyunk, elmagyarázzuk, mi fog történni, a gyerekek egy idő után elfogadják, sőt akár közre is működnek benne. Ha tiszteletben tartjuk őket, nem fogunk „lelki sérülést” okozni nekik.

A csöves, több darabból álló típusoknál esetenként problémát okozhat a tisztítás, ha ezzel nem akarunk bajlódni, a pumpás, ballonos kézi orrszívót is  használhatjuk porszívóhoz oly módon, hogy az alját kivágjuk, közbe egy gézlapot teszünk, így illesztjük a porszívó csövéhez. A gézlap felfogja a váladékot, az orrszívót pedig könnyebb tisztítani.

A szívó végét célszerű úgy irányítani, hogy az orrjárat oldalsó-alsó része felé nézzen, mert a nehézségi erő miatt a legtöbb váladék itt gyűlik össze. Ha szíváskor a szabadon hagyott orrjáratot befogjuk, a szívást pedig időnként megszakítjuk, a szívás ereje növelhető. Erre főként akkor lehet szükség, ha a váladék sűrű és bőséges.

Az ún. nyálkahártya-lohasztó hatóanyagot tartalmazó orrcseppet, orrsprayt mindig orrszívás után alkalmazzuk, váladékkal teli orrban, a befedett nyálkahártyán nem lesz képes hatását kifejteni. Fontos, hogy ezeket csak a javasolt gyakorisággal és időtartamban alkalmazzuk!

Kisgyermekkorban megbízhatóan használhatók az orrsprayk, előnyük, hogy csak a szükséges oldatmennyiséget juttatják be az orrjáratokba, mely szinte befedik az egész nyálkahártya felületet, sőt a fülkürtökig is képesek eljutni.

Ha a rendszeres orrszívás elmarad, a fertőzött váladék nem marad meg a felső légutak, az orrüreg és a melléküregek területén, hanem akár a középfülek vagy a mélyebb légutak felé vesz irányt, súlyosabb megbetegedést, szövődményeket okozva.

 

 

 

 

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Comments are closed.