Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Jó ideje gyűjtöm az erőt, hogy nekifogjak ennek a témának. Mert azt gondolnánk: „Ugyan, ebben minden szülő otthon van, mindenki oda-vissza tud róla mindent, hogyan-mikor kell csinálni”. Pedig én úgy tapasztalom, hogy nincs még egy ilyen „fehér folt”, amivel kapcsolatosan ennyire hiányos, felületes, sőt ki merem mondani: téves ismeretek/információk állnak rendelkezésre. Amit még látok: bizonytalanság, félelem, olykor bizony rettegés a láztól. Pedig ennek nem kellene így lennie.

Mi is a láz? Veszélyes-e egyáltalán?

Szinte már lerágott csont, de akkor is leírom, így, csupa nagy betűvel: A LÁZ NEM BETEGSÉG, HANEM EGY TÜNET, TESTÜNK VÉDEKEZŐREAKCIÓJA (ELSŐSORBAN) A KÓROKOZÓKKAL SZEMBEN.

Méghozzá szervezetünk egyik legfontosabb védekező funkciója a veszélyesnek vagy éppen idegennek felismert anyagokkal szemben. Ilyenkor „riadót fúj” a védekezőrendszer, működése fokozódik. A megemelkedett testhőmérsékletet a különféle kórokozók nem kedvelik, ilyen körülmények között fokozódik azok pusztulása, vagyis a szervezetünk „tudja”, hogy így képes megszabadulni tőlük, ezáltal pedig legyőzni a fertőzést. Nem maga a láz -még a 40 Celsius-fok körüli sem- lehet a veszélyes, hanem az annak hátterében álló betegség.

A normál testhőmérséklet a körülményektől függ, de viszonylag állandó, 37 Celsius-fokig terjed. Jellegzetes napszaki ritmust mutat, akár fél foknyi különbség is lehet a reggeli és az esti értékek között-az esti javára. Befolyásolja a mért értékeket a mérés helye: a végbélben, szájban, fülben mért érték közelít az ún. maghőmérséklethez, 0.5 fokkal magasabb a hónaljban mért ún. köpenyhőmérsékletnél.

Fontos tudni, hogy a láz mértéke mit sem mond a betegség jellegéről-súlyosságáról. Sokszor tapasztaljuk, hogy pl. a banálisnak mondható, hétköznapi vírusos fertőzések 2-3 napig ijesztően magas, akár 40 Celsius-fok feletti lázzal is járhatnak, míg a sokkal súlyosabb megbetegedések (tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás) nem feltétlenül járnak ilyen magas testhőmérséklettel.

Mindig fontos figyelembe venni a láz értékelésénél a beteg életkorát. Általában igaz, hogy minél fiatalabb egy kisgyermek/csecsemő, a láz annál inkább figyelemfelhívó jel, és mielőbbi orvosi vizsgálat szükséges. Különösen igaz ez a három hónapos vagy annál fiatalabb babákra, akiknél még a méhen belüli életből, vagy a szülés körüli időszakból „magukkal hozott” súlyos fertőzés is eszünkbe kell jusson. Bár az is igaz, hogy ennél a korosztálynál akár súlyos fertőzés is kezdődhet kisebb lázzal, sőt láztalanul, vagy alacsony testhőmérséklettel, ennek az ő labilis hőháztartásuk a magyarázata. Másrészt náluk egy fertőzés nem lokalizálódik egy szervre (pl. nem beszélhetünk középfül- vagy torokgyulladásról), hanem villámgyorsan kiterjedt, súlyos fertőzés, szepszis képében mutatkozik.

Ami közös, hogy mindig keresnünk kell a lázat kiváltó OKOT!

Ez gyermekkorban leggyakrabban valamilyen akut fertőző megbetegedés, elsősorban felső- és alsó légúti, ritkábban húgyúti vagy gyomor-bélrendszeri. Tisztában kell lennünk azonban azzal is, hogy a hőtermelés fokozódása (extrém izommunka) és a hőleadás gátolt volta (zárt, meleg helyen történő tartózkodás-hőguta, túlöltöztetés) is emelkedett testhőmérsékletet hozhat létre.

Honnan tudom, hogy lázas? Nem elég, ha csak érzem?

Sokszor tapasztalom, hogy a szülő azzal hozza a gyermeket vizsgálatra, hogy lázas. Ebben nincs is semmi különleges. Azon viszont már annál inkább, hogy ez feltűnően sokszor „vélelmezett” láz. Három kérdés után kiderül, hogy a „láz” 37.3 Celsius-fok volt, vagy a lázat nem mérték, de melegnek tűnt a gyermek, így aztán lázcsillapító(ka)t kapott, és persze a vélelmezett lázat vissza sem mérték („Én tapintásra nagyon jól meg tudom mondani, ha lázas.” vagy a néhány hónapos csecsemő vagy akár nagyobb kisded „nem hagyta, hogy megmérjem.” És még sorolhatnám…) Az már csak hab a tortán, ha az utolsó kérdés során kiderül, nincs is otthon lázmérő… Ilyenkor mindig akad egy-két keresetlen szavam. Láznak tehát minimum a 38 Celsius-fokos köpenyhőmérsékletet (hónaljban), 38,5 Celsius-fokos maghőmérsékletet (végbélben) nevezzük, minden esetben mérve, nem érezve. Alatta 37 Celsius-foktól csak hőemelkedésről beszélhetünk.

Kinél, hol, mivel mérjük?

Tisztában vagyok vele, hogy a „lázmérő-piac” (is) meglehetősen telített. Lehet, hogy ókonzervatív vagyok, de tapasztalatom alapján még mindig a hagyományos (ami most már leginkább digitális) hőmérőt tartom a legmegbízhatóbbnak, szemben a cumis, ragtapaszos, homlok vagy akár fülhőmérővel.

Alapvető lenne, hogy minden szülő megtanulja, hogyan kell lázat mérni, azt megfelelően értékelni, és ha kell, megfelelően cselekedni. Csecsemőknél, kisdedeknél a végbélben történő mérés a legegyszerűbb és a legmegbízhatóbb. Nem kell attól tartani, hogy sérülést okozunk a lázmérővel, ilyen gyakorlatilag nem fordul elő. Célszerű a lázmérő végét kicsit bekrémezni, és legalább olyan mélyen felvezetni, hogy az elkeskenyedő vége „eltűnjön” a végbélnyílásban. Az itt mért testhőmérsékletből 0.5 Celsius-fokot levonva kapjuk a hónaljban mért ún. köpenyhőmérsékletet.

Mikor kell-e lázat csillapítani? Ha igen, hogyan és mivel?

Gondolom, nem árulok el titkot azzal, ha elmondom, a lázcsillapítás „ajánlása” megváltozott: korábban 38 Celsius-fok felett javasolták a lázat csillapítani, majd több helyütt inkább már a 38.5 Celsius-fok szerepelt, aztán volt ajánlás, amely 39 Celsius-foknál húzta meg a határt. A legfrissebb szakmai ajánlás szerint nem szükséges rutinszerűen lázat csillapítani. 

Az alábbi cikkben részletes információk lelhetők minderről:

Megváltozott az orvosi ajánlás: a láz veszélytelen, nem kell csillapítani

Ez pedig a hivatalos szakmai álláspont, valamint egy otthon jól alkalmazható útmutató a lázcsillapításról a szülők számára:

http://www.ogyei.hu/upload/files/kozlony_laz.pdf

Más kérdés, ha a gyermek közérzete nem jó, fájdalmai vannak, láthatóan megviseli a lázas állapot. Akkor természetesen indokolt a láz- és fájdalomcsillapítás. Ha a gyermek nem lázas, de fájdalmai vannak, akkor pedig a fájdalomcsillapítás.

Az a tapasztalatom, hogy a szülők megrettennek a láztól, de kevéssé foglalkoznak a gyermek fájdalmával. Vagy nem is gondolnak rá, hogy csillapítsák. Hiszen nem nekik fáj, nem ők élik át. Pedig aki tapasztalt valaha görcsös hasfájást, hascsikarást, fej-, fog- vagy fülfájdalmat, fájdalmas vizelést, az pontosan tudja, milyen érzés mindez. Ha a gyerekünk valamilyen fájdalmat panaszol, akkor érdemes a helyébe képzelni magunkat, mit is élhet át. Gyakran ez nem történik meg… Tisztelet a kivételnek! Tehát ne feledkezzünk meg a fájdalomcsillapításról! Sokat javíthat egy kis beteg közérzetén, ha a fájdalom nem gyötri folyamatosan.

Ha nem rossz a lázas gyermek közérzete, gyógyszeres lázcsillapítás, hűtőfürdő nélkül is megoldódik a dolog, láza mindezek nélkül is mérséklődni fog. Kínáljuk gyakran folyadékkal, hagyjuk pihenni/aludni, ha kívánja, akkor egy-egy langyos vizes (nem hideg!) tusolást iktassunk be, öltöztessük kényelmes, szellős ruházatba, a „dunsztot” pedig felejtsük el!

Ha mégis szükség van a gyógyszerre, akkor egyszerre egyféle lázcsillapítót kapjon a gyermek, ami életkorának, testsúlyának megfelel. Semmi esetre se adjunk 4-6 óránál gyakrabban, és már elértük célunkat, ha panaszai, fájdalmai mérséklődtek, közérzete javult, még ha láza csak kis mértékben csökkent is. Nem kell a normál testhőmérséklet elérésére törekedni, a fertőzés zajlásával párhuzamosan ez magától rendeződik. Az ún. fizikális módszerként ismert hűtőfürdő, vagy a teljes testborogatás is más színben tűnik fel a fentiek ismeretében. A hideg víz és a felhevült bőr találkozása bizony nem kellemes érzés. Érdemes inkább a fent említett, kevésbé drasztikus, langyos vizes tusolást választani, és azt is inkább a közérzet javítása érdekében. Különösen nem indokolt lázas betegségek kapcsán a folyamatos, napokon keresztül alkalmazott gyógyszeres lázcsillapítás!

Még mire figyeljünk?

Fontos viszont kiemelni, hogy a krónikus betegségben szenvedők (pl. szív, tüdő) esetében, valamint ha hasmenés, hányás, fokozott folyadékvesztés is fennáll, szükséges a korábban elkezdett lázcsillapítás. Valamint azt is, hogy nem létezik olyan „csoda”lázcsillapító, amely megelőzi a láz kialakulását, sem pedig olyan, amelyik kivédené, megakadályozná a lázgörcsöt.

Lázgörcs

És itt a következő kérdés: a lázgörcs. A lázgörcs a gyermekkori idegrendszeri görcsállapotok leggyakrabban észlelt formája, eszméletvesztés mellett változó jellegű tünetekkel járhat: végtagok görcsös rángása, szemek fennakadása, elszürkülés-ellilulás, széklet-vizelet elengedése stb. Általában a lázas betegség elején, a láz ún. felszálló szakaszán jelentkezik, leggyakrabban 3 hónapostól 5 éves korig, fiúknál gyakoribb. Az esetek kisebb részében ismétlődhet, inkább egy éves kor alatt. Akármennyire is ijesztő, nem rosszindulatú állapot, nem okoz agykárosodást és nem jelenti azt, hogy a gyermek epilepsziás lesz. Ma már tudjuk, hogy nem maga a láz a kiváltó oka a lázgörcsnek, hanem kísérője, kialakulásában maga a fertőzés illetve az idegrendszer egyéni érzékenysége/fogékonysága és bizonyos biokémiai folyamatok játszanak szerepet, és minden valószínűség szerint az öröklődésnek is szerepe lehet benne.

Ha mégis kialakul, a gyermeket biztonságos helyre kell fektetni a sérülések elkerülése végett, és ügyelni arra, hogy a légutak szabadok legyenek. A görcs-bár borzasztóan ijesztő-általában másodperceken-perceken belül spontán megszűnik. Fontos tudni azt, hogy a lázgörcs lezajlása után minden esetben orvosi vizsgálat szükséges, mert ilyenkor ki kell zárni a hasonló tünetekkel járó, súlyos megbetegedések lehetőségét!